NINCS TÖBB IDŐ! - EGY TÜNTETÉS MARGÓJÁRA

Facebook oldalunkért klikk ide!: CSak Együtt Van Esély

Pápai Ildikó, ismét megtisztelt bennünket, egy csodálatos cikkel! 

Most nem másról írt, mint a Június 16-ai EMMI előtti demonstrációnkról, ahol természetesen ő is ott volt!

Köszönjük Ildikó!

„Ne várj sokat!”- mondja lebiggyedő ajakkal barátnőm, amikor elmondom, tüntetni megyek néhány szülőtársammal együtt, sérült gyermekeink jogaiért. A „tüntetés” szó hallatán sokaknak valami nagy horderejű dolog iránti nyílt tiltakozás jut eszébe, legkevésbé az elkeseredett, elmagányosodott, a szociális intézményrendszer labirintusában éveken át magára hagyottan bóklászó, végtelenül fáradt szülők összefogása!

„Bárkinek születhet sérült gyermeke!”-cseng a fülemben egy jól ismert gyógypedagógus mondata. Igen, bárkinek. De miért épp nekünk? A sajátos nevelési igényű gyermekek szülei gyakran felteszik maguknak ezt a kérdést, válasz pedig nincs. Ezt dobta a „gép”. Ebből szeretnénk kihozni a legjobbat. Az autista, down-szindrómás, ADHD-s, mozgássérült és még sok más, egyéni bánásmódot igénylő kisgyermek fejlesztése, ellátása, a terápiákra történő szállítása, gyógyszerezése, a hagyományostól eltérő táplálása, a fejlődésüket leginkább szolgáló intézmény megtalálása mind-mind a SZÜLŐK feladata. Ja, hogy közben széthullanak családok, mert az anyagi terheken túl, a mindennapokat végigkísérő lelki megrázkódtatást, visszautasítást, csalódást, lesajnáló tekinteteket nem bírja ám mindenki.

Nem várok sokat, tényleg nem, csak ami hirtelen eszembe jut:

Hogy a gyerekeinknek annyi joga legyen az önálló élet eléréséhez, mint egészséges társaiknak.

Hogy elvigyék őket kirándulni.

Hogy ne kelljen hónapokat várni egy vizsgálatra.

Hogy legyen tértivevényre pénze a szakértői bizottságoknak, hogy ki tudják postázni nekünk a szakvéleményt, amivel intézményt kereshetünk a gyermekeinknek.

Hogy ne száz forint jusson fejenként az iskoláknak év végén, jutalomkönyvre.

Hogy a sérült gyermekek táplálásához szükséges diétás élelmiszerek ne kerüljenek a hagyományos élelmiszerek árának háromszorosába.

Hogy adják meg az oktató-nevelő intézményeknek az anyagi és szakmai támogatást ahhoz, hogy az SNI gyermekeket befogadják és fejleszteni tudják.

Hogy családok ne hulljanak szét, és ha szülőként ki akarunk állni a gyerekeinkért, ne nézzenek bennünket marslakóknak.

Anyaként ezért mentem az EMMI elé demonstrálni. Egy, szolidaritásból csatlakozó hölgy megkérdezte, miért vagyunk ilyen kevesen? Mert nincs, aki vigyázzon a sérült gyermekeinkre,-ilyen egyszerű a válasz. És ezért fogok menni újra és újra. Ott akarok lenni azok között a szülők között, akik felismerték, hogy a változás a mi kezünkben van. A változás pedig azt jelenti, hogy valamit JOBBÁ tenni! És nemcsak egyéni, de kollektív szinten is!

ÉBRESZTŐ! - CSAK EGYÜTT VAN ESÉLY!! – GYERE TE IS!!!