NINCS TÖBB IDŐ! - EGY TÜNTETÉS MARGÓJÁRA
Pápai Ildikó, ismét megtisztelt bennünket, egy csodálatos cikkel!
Most nem másról írt, mint a Június 16-ai EMMI előtti demonstrációnkról, ahol természetesen ő is ott volt!
Köszönjük Ildikó!
„Ne várj sokat!”- mondja
lebiggyedő ajakkal barátnőm, amikor elmondom, tüntetni megyek
néhány szülőtársammal együtt, sérült gyermekeink jogaiért.
A „tüntetés” szó hallatán sokaknak valami nagy horderejű
dolog iránti nyílt tiltakozás jut eszébe, legkevésbé az
elkeseredett, elmagányosodott, a szociális intézményrendszer
labirintusában éveken át magára hagyottan bóklászó, végtelenül
fáradt szülők összefogása!
„Bárkinek születhet sérült
gyermeke!”-cseng a fülemben egy jól ismert gyógypedagógus
mondata. Igen, bárkinek. De miért épp nekünk? A sajátos nevelési
igényű gyermekek szülei gyakran felteszik maguknak ezt a kérdést,
válasz pedig nincs. Ezt dobta a „gép”. Ebből szeretnénk
kihozni a legjobbat. Az autista, down-szindrómás, ADHD-s,
mozgássérült és még sok más, egyéni bánásmódot igénylő
kisgyermek fejlesztése, ellátása, a terápiákra történő
szállítása, gyógyszerezése, a hagyományostól eltérő
táplálása, a fejlődésüket leginkább szolgáló intézmény
megtalálása mind-mind a SZÜLŐK feladata. Ja, hogy közben
széthullanak családok, mert az anyagi terheken túl, a
mindennapokat végigkísérő lelki megrázkódtatást,
visszautasítást, csalódást, lesajnáló tekinteteket nem bírja
ám mindenki.
Nem várok sokat, tényleg nem, csak
ami hirtelen eszembe jut:
Hogy a gyerekeinknek annyi joga legyen
az önálló élet eléréséhez, mint egészséges társaiknak.
Hogy elvigyék őket kirándulni.
Hogy ne kelljen hónapokat várni egy
vizsgálatra.
Hogy legyen tértivevényre pénze a
szakértői bizottságoknak, hogy ki tudják postázni nekünk a
szakvéleményt, amivel intézményt kereshetünk a gyermekeinknek.
Hogy ne száz forint jusson fejenként
az iskoláknak év végén, jutalomkönyvre.
Hogy a sérült gyermekek táplálásához
szükséges diétás élelmiszerek ne kerüljenek a hagyományos
élelmiszerek árának háromszorosába.
Hogy adják meg az oktató-nevelő
intézményeknek az anyagi és szakmai támogatást ahhoz, hogy az
SNI gyermekeket befogadják és fejleszteni tudják.
Hogy családok ne hulljanak szét, és
ha szülőként ki akarunk állni a gyerekeinkért, ne nézzenek
bennünket marslakóknak.
Anyaként ezért mentem az EMMI elé
demonstrálni. Egy, szolidaritásból csatlakozó hölgy
megkérdezte, miért vagyunk ilyen kevesen? Mert nincs, aki
vigyázzon a sérült gyermekeinkre,-ilyen egyszerű a válasz. És
ezért fogok menni újra és újra. Ott akarok lenni azok között a
szülők között, akik felismerték, hogy a változás a mi
kezünkben van. A változás pedig azt jelenti, hogy valamit JOBBÁ
tenni! És nemcsak egyéni, de kollektív szinten is!
ÉBRESZTŐ! - CSAK EGYÜTT VAN ESÉLY!! – GYERE TE IS!!!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése