2016. június 18., szombat

Felébresztettük a Minisztériumot!

Facebook oldalunkért klikk ide!CSak Együtt Van Esély



Kitaláltuk, előkészítettük, meghirdettük és megtartottuk első figyelemfelkeltő demonstrációnkat!

Fantasztikus érzés volt, hogy több szervezet kart, karba öltve összefogott az „ÉBRESZTŐ, MERT NINCS TÖBB IDŐ!” elnevezésű megmozdulásunkon. Nem voltunk túl sokan, de aki ott volt, együtt gondolkodott, együtt kiabált, együtt érzett!

Jó volt látni, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy céljainkat, csak KÖZÖSEN érhetjük el, hogy csodálatos érzés TENNI, sőt EGYÜTT TENNI!




Miután elhelyeztük az EMMI bejárata előtt a papír tekercsünket, rajta a gyermekek rajzaival és a szülői üzenetekkel, szépen elkezdtek szállingózni a minisztérium dolgozói is és csak a rajzokat, üzeneteket átlépve jutottak be az épületbe. Így nagyon jól tudtuk szimbolizálni, hogyan lépnek át jogainkon és problémáinkon!



9:30-re az ÉBRESZTŐ kezdetére, megérkeztek a demonstrációnkhoz csatlakozó szervezetek és csoportok is. Felemelő érzés volt látni és átélni, ahogy együtt összefogva fújtunk ébresztőt a döntéshozóknak!



Ezután minden jelenlévő szervezet, illetve csoport megkapta a lehetőséget, hogy beszédet mondjon!

Ezzel a lehetőséggel éltek:


- A Szülői Összefogás részéről, Krasznai Gábor mondott beszédet.



- A Diákszolidaritást Contreras Robertó képviselte.



-Babits Péter - az egyik CSEVE alapító, megrendítő történetüket mesélte el.



- Sándor Mária és Társaitól pedig maga Sándor Mária szólt az egybegyűltekhez és a döntéshozókhoz.



- A CSEVE – csoport egyik alapítója Fehérvári Csilla szülőként, gyermekével Milánnal az oldalán, mondott szívhez szóló beszédet.



- Neubauer István pedig a beszédek végén felolvasta Balog Zoltán miniszternek szóló Nyílt levelünket.



A felszólalók, elmondták hol és miben látják a fő problémát, valamint, hogy mit és hogyan kellene tennie az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy végre érdemi változás következzen be az SNI-BTMN körbe tartozó gyermekek jövőjét illetően.

A beszédek után minden résztvevő számára felajánlottuk a hangosbemondót, hogy hozzászólásával erősítse a tiltakozásunkat.

Később a TI üzeneteiteket olvastunk fel, majd 11 órakor nagy örömünkre, átvették tőlünk a Nyílt levelet és a szülői üzeneteket!



Összességében egy sikeres demonstráción vagyunk túl, ami újfent megmutatta, hogy csak összefogással van esélyünk, hogy elérjük céljainkat és, hogy jobb, reményteljesebb jövője legyen gyermekeinknek!

Köszönjük az aktív részvételt a jelenlévő csoport tagjainknak!





Valamint köszönjük a fantasztikus képeket, Som László fotósnak! (https://www.facebook.com/fotosomNo1)

CSak Együtt Van Esély!!!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése