A KÉPVISELŐK SEGÍTHETNEK


 


A “Taigetosz” törvénymódosítás a képet készítő gyermeket is tönkretenné. A gyermek, ahogy ezt a rajza is mutatja,  nagyon tehetséges, de matematikából soha nem lesz képes leérettségizni….

 
Tisztelt Országgyűlési Képviselő!

Az oktatás szabályozására vonatkozó és az egyes ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/15376 szám alatti törvényjavaslattal, közismertebb nevén “Taigetosz törvénnyel” kapcsolatban a Csak Együtt Van Esély szülői érdekvédő csoport nevében szeretném felhívni a figyelmét két igen fontos tényre.

1.
  1. Habár dr. Áder János köztársasági elnök érvelése szerint a szakmai szervezetek támogatják a fentnevezett törvénytmódosítást, azzal kapocsolatban mégis számtalan, figyelmen kívül hagyott ellenvélemény született.

A Köztársasági Elnök aláírt a törvénymódosítási javaslatot. Részlet az indoklásból, amely szerint:

“A törvény kidolgozásában részt vevő szervezetek
  • Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete,
  • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara,
  • Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége,  
  • ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálata
álláspontját ismerte meg.”

“E szervezetek egyértelműen támogatják az elfogadott törvényben rögzített szabályokat.”
Mára már tudjuk, hogy ez nem igaz.

Ennek egyik bizonyítéka a A Magyar Logopédusok szakmai szövetsége nyilatkozata is, amely szerint:

"Az egyeztetések során azt képviseltük, hogy a felmentések kivezetésének pozitív hatásának előfeltétele, ha a törvénymódosításhoz egy jól összehangolt intézkedéscsomagban azonnal hozzákapcsolódnak azok a proaktív lépések is, melyek a tanulók nehézségeinek megsegítésére irányulnak."

Nem támogatja a jelenlegi módon a törvénymódosítás  bevezetését a 2017. június 6-án  ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar honlapján megjelenő 2017. május 15-i keltezésű levél szerint a négy gyógypedagógus-képzést végző felsőoktatási intézmény sem. Ez alapján a levél alapján az derül ki, hogy a törvényjavaslat előkészítésére fordított idő nem volt elegendő és a szakmai álláspontok egyeztetése sem volt megfelelő mértékű.
(Levél teljes szövege  itt olvasható: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar)

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar második nyilatkozata látszólag egy támogató nyilatkozat a törvényjavaslat mellett, de a részletes állásfoglalásból kiderül, hogy valójában 6 intézkedéscsomag azonali bevezetése mellett tartják csak a felmentések kivezetését pozitív hatásúnak.
Továbbá kijelentik, hogy a törvénymódosítás másik részét elfogadhatatlannak tartják:
“A munkacsoport illetékességi köre és megbízása nem terjedt ki a módosításcsomagnak arra az elemére, amely azt célozza, hogy fogyatékos gyermekekkel a jövőben gyógypedagógusi végzettséggel nem rendelkezők is foglalkozhassanak. Ezt az irányt az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar érintett szakmai és tudományos műhelyei korábban is ellenezték és továbbra is elfogadhatatlannak tartják.”
(Teljes nyilatkozat itt elérhető: ELTE 8 munkacsoport)

Ezen felül figyelmébe ajánljuk a következő véleményket:

  • Tiltakozó szakvélemény Dr Gyarmathy Évától, a klinikai és neveléslélektan szakpszichológusát, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézete tudományos főmunkatársától:
                                                                                                                                                                                                                • “"Súlyos hiba a felmentéseket megvonni úgy, hogy a pedagógusok és az oktatás nem készül fel a szokásostól eltérő képességekkel rendelkező tanulóknak is megfelelő tanítási módszerek alkalmazására."
(A levél teljes szövege itt olvasható.)
  • A fogyatékosokat képviselő országos szervezetek nyílt levele Balog Zoltán miniszternek:

    “Sajnálatos módon az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás az általunk kifogásolt eredeti szöveggel szinte azonos tartalmú, észrevételeink nem kerültek beépítésre, s megállapítható, hogy az OFT határozatának megfelelő módosító javaslat sem került benyújtásra”.
    (A teljes szöveg elérhető: Érdekvédők)
  • A Csak Együtt Van Esély szülői csoport tiltakozó levelei:  

    “Mindenek előtt mély felháborodásunkat kívánjuk kifejezni, hogy a minisztérium 2017. április 13-án tesz nyilvánossá egy 26 oldalas anyagot, és úgy biztosít 5 napot a véleményezésre, hogy ezen időszakból 4 nap munkaszüneti nap, továbbá a teljes időszak a tavaszi szünet idejére esik, ami egy oktatással kapcsolatos törvényjavaslat esetén jelentőséggel bír, mivel így nincs lehetőség a véleményezésben érintettek nagy részének a személyes konzultációjára.
    (A levél teljes szövege: Első levél az oktatási törvény módosításáról, illetve csevecsoport.blogspot.com.)

  • EMMI meghívottként találkozhattunk a törvényt előkészítő munkacsoporttal, amely után meggyőződésünk  volt, hogy sok gyermeket érhet hátrányosan, ha csak egy-egy részterület kerül rendezésre és nem a komplex helyzetet kezelik.
    Ezzel kapcsolatos álláspontunk itt olvasható.

  • A Társaság A Szabadságjogokért szervezet nyílt levele szerint:
    “A véleményezésre a tavaszi szünetet követő első munkanapot, április 18. keddet jelölte meg határidőnek. Így a javaslat társadalmi egyeztetésére nem volt ésszerű lehetőség, a szakmai szervezetek és a fogyatékossággal élő emberek szervezeteinek bevonása nem történhetett meg. A törvényjavaslat ebből következően nemcsak egyes rendelkezéseit tekintve érdemében alapjogsértő, hanem a jogalkotási eljárást tekintve sem felel meg a demokratikus jogállamiság mércéjének.  “
    (Teljes levél itt elérhető: TASZ)


A törvény hátrányos helyzetbe kényszerítő gyermekek szüleiként határozottan aggályosnak tartjuk egy olyan törvényjavaslat bevezetését, amely  - miközben hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott gyermekeket érint -, az ő ellátásukról gondoskodó felnőttek szakmai szervezetek támogatást sem bírja.


2.
Dr. Aáry-Tamás Lajos Oktatási jogok biztosa és a Köztársasági Elnök úr által fent említett támogató szervezetek véleményének jelentős része szerint a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyermekeket nem érinti a módosítás.
Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a napi gyakorlatban, a szakvélemények alkotásakor a fenti nehézségekkel küzdő gyermekek besorolása és a zavar súlyossága nem feltétlenül fedi egymást.  Így diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyermekek akár SNI, akár BTMN besorolást is kaphatnak. Erre a tényre érdekvédő csoportunk felhívta a figyelmet, amikor a törvényjavaslat elfogadása előtt volt alkalmunk egyeztetni az EMMI az Államtitkársággal. Jeleztük, hogy többek között ennek tisztázása is, meg kell, hogy előzzön bármilyen törvénymódosítást.

Állításunk alátámasztására egy szakvélemény részletet ajánljuk figyelmébe:



Mindezek alapján arra kérjük Önt, hogy a törvénymódosítást küldje felülvizsgálatra az  Alkotmánybíróságra.

A leírtak alapján attól tartunk, hogy ezt a törvénymódosítást nem előzte meg hatástanulmány, illetve a kormány nem készül fel a törvénymódosítás által kialakuló helyzetek kezelésére.


Bízunk abban, hogy Ön átérzi az érintett gyermekek, szülők és családok problémáit.

Felhívjuk figyelmét, hogy levelünket és az arra adott választ a nyílvánosság számára is elérhetővé tesszük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések