2016. április 22., péntek

Álom és Sziget

Facebook oldalunkért klikk ide!CSak Együtt Van Esély


Csoportunk úgy gondolta, ez a cikk az integrációról fog szólni...
Lázas kutatásba kezdtünk, elolvastuk a külföldi példákat, meghallgattuk a Sajátos Nevelési Igényű gyermekek szüleit, a többi szülő véleményét, a pedagógusokat és a szakembereket. Rá kellett jönnünk, hogy nincs könnyű dolgunk, mert Magyarországon az integráció NEM működik!
Van jó példa, előfordul néha itt-ott, de az csak egyéni emberek szorgalmán, egy tanár igyekezetén, empátiáján alapul.
Miért?
Erre nincs válasz... vagy ha mégis van, talán így szól:
az állam ma az integrációhoz a feltételeket NEM biztosítja!
Tegnap reggel egyik csoporttagunk így kezdte a reggeli megbeszélést: ÁLMODTAM!
ÁLMODTAM egy világot, ahol számít a gyermekem! Mielőtt betennék az integrációba, a tanár felvilágosítást kap az állapotáról, ahol az első szülői értekezleten a szakemberek elmesélik a szülőknek, hogy miért értékes az én gyermekem is. A diáktársak megismerik őt, megismerik miért más, miért kap „kedvezményt” az irodalom vagy a matematika órán. A segítség folyamatos, a szakemberek rendszeresen külön értekezletet tartanak, ahol a szülővel, a tanárral, ha kell az osztállyal beszélnek, segítenek, utat mutatnak a problémák kezelésére. Ahol mindenki elfogadja és érti, hogy nem vagyunk egyformák, mert
mindenki MÁS.
Hogyan várhatnánk el egy féllábú gyermektől, hogy segítség nélkül ugyanúgy fusson a tornaórán, mint egészséges társai? Egy dadogó gyermektől segítség nélkül hogyan várjuk el, hogy fellépjen a szavalóversenyen?
Ez ma álom, de miért? Miért?
Ez a mi fejünkben így fogalmazódott meg: mindenki egy „szigeten” él, majdnem teljesen elzárva a többi „szigettől”.
Félünk átmenni a másik szigetre? Igen, hisz mindenki fél az ismeretlentől.
Van egy " sziget" ahol a tanárok élnek. Ez a TANÁROK-szigete. Egy nap azt mondják nekik:- Itt egy gyerek az SNI-szigetről. Integráld! A tanár megijed. Érthető, hiszen semmit nem tud arról a betegségről, vagy állapotról, amivel most szembe kell néznie… De elvárják tőle, hogy oktasson, plusz figyelmet adjon, de ehhez sem módszert, sem eszközt, semmi segítséget nem adnak. Emellett ott vannak a többségi szigetről jött gyerekek és szüleik is, akik elvárják az ő gyermekükre is jusson idő és energia, ne vonja el a pedagógus figyelmét egy „problémás” gyermek. Sőt, ott van maga a rendszer, amely elvárja a tananyag pontos betartását!
Elvárható ez?
Persze mindegyik „szigeten” élő elvárja, de valljuk be, ezt, így nem lehet!
Aztán ott van az SNI-szigeten élő szülő, aki nem érti, hogy MIÉRT? Miért nem látja más az ő gyermekében azt a szerethető, okos tanulót? Miért nem értik, hogy Ő is egy kis csoda! Hiszen csak több időre, több fejlesztésre, több türelemre lenne szükség.A Mi Gyermekeink is ÉRTÉKESEK, érzékenyek, humorosak és okosak.
Mindannyian különböző szigeteken élünk. Bárki kerülhet a másik szigetre, ameddig nem vagyunk ott, nem látjuk, nem érezzük, milyen lehet ott élni. Pedig
CSak Együtt Van Esélyünk teljes életre. Addig, amíg nem ismerjük a másik szigeten élőt, addig természetes reakció a félelem, a hibáztatás, a nem-megértés!
Minden szigeten élő reakciója érthető!
A pedagógusé, aki nem tud megfelelni, csak feladatai vannak, segítség nélkül. A többségi szülő, aki azt látja, hogy a gyermekétől veszik el a figyelmet, és bele sem gondol abba, hogy egy betegség, vagy baleset után ő is az SNI szigeten ébredhet.
Az SNI szülő, aki arra gondol, hogy az én gyerekem is értékes tagja lehet ennek a társadalomnak, ha...
Itt mindenkinek igaza van, de van egy nagy sziget, ahova ez a sok kis sziget tartozik. Ez a sziget:

MAGYARORSZÁG!

Náluk van az „építőanyag”, hogy a hidakat építsünk a szigetek között! Nálunk a szív és a hit, hogy a hidakat fel tudjuk építeni!
Mert mi, kis szigetlakók is kellünk a hidak megépítéséhez.
Álomból így lehet valóság, mert mindenki tudja:
CSak Együtt Van Esély, hogy egy ÁLOMSZIGETET építsünk, ahol együtt élhetünk!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése